Hajókölcsönzés : Nomád parti
 
NOMÁD PARTI
Falmászás, rafting, jumping, paintball, siklóernyőzés, és még hosszan lehetne sorolni a sok izgalmas programot, amit a vállalatok azért szerveznek, hogy munkatársaikból igazi csapatot kovácsoljanak. A közösen átélt kalandok alkalmasak arra, hogy kialakítsák az addig csupán egymás mellett dolgozó emberekben az együvé tartozás, a bajtársiasság érzését, amely azután a munkában is ösztönzően hat.
Ezek a kalandok méltán népszerűek ma is, de az újdonság varázsa talán már kissé megkopott rajtuk. Az emberek tulajdonságai közé tartozik, hogy mindig valami újat szeretnének kipróbálni. Ehhez nyújtunk segítséget.
Az ötlet eredetisége éppen egyszerűségében van. Semmi újat nem kellett kitalálni, éppen ellenkezőleg! A régen elfelejtett, de mindig visszavágyott természetközeliség a lényeg. A Nomád Party éppen azt kínálja, amiből ma már olyan kevés van: mindenféle szuper technikai vívmány helyett az egyszerűséget. A technikából éppen csak annyit ad, amennyi a kalandhoz elengedhetetlen.
A Nomád Party talán legfontosabb eleme a víz. A Nomád Party résztvevői korszerű, hat-tizenkét személyes hajókon érhetik el a Dunán céljukat, de annak sincs akadálya, ha más folyót, tavat választ a csapatépítő vállalat. A résztvevők minden igényt kielégítő autóbuszokon érhetik el a táborozás helyszínét. A legkevesebb tízenkettő-, de akár száztagú társaságokat sátrak, székek, bográcsok, evőeszközök és gyalogsági ásók várják. Ez utóbbiakra azért van szükség, mert a természet lágy ölén is meg kell oldani bizonyos emberi szükségleteket. Ez pedig a Nomád Party nevéhez méltóan roppant puritán körülmények között történik. Persze a kezdő táborozók azért számíthatnak a szakszerű segítségre is.
A különféle eszközök, felszerelési tárgyak mellett nem akármilyen vízi programokkal is várjuk a csapatépítőket: vízisí, tube, wakeboard. A jól megérdemelt ebédhez pedig a bográcsokban készül a táborozás elengedhetetlen kelléke, a gulyás. Persze mindent a vendégért! Igény szerint kitelepült catering kínálhat akár hidegkonyhai menüsort vagy ötcsillagos szállodai színvonalnak megfelelő étkeket is. A szakács minden gasztronómiai igényt igyekszik kielégíteni. Teljes, komplex szolgáltatásban részesülhetnek a Nomád Party résztvevői.
Az étkezést követően ismét csak a csapat döntheti el, vízi sportverseny, vagy ha úgy tarja kedvük, a nomád tábor közelében fekvő település építészeti, kulturális értékeivel való ismerkedés legyen-e a folytatás.
A Nomád Party programja alapvetően egynapos, de ha a vállalat úgy határoz, semmi akadálya annak, hogy akár többnapos túrát is szervezzünk a csapatépítésre.

Árak

HajóRésztvevők számaÁr / főBuszára (opció)
21235.880,-45.000,-
31831.740,-45.000,-
42429.532,-98.000,-
53027.600,-98.000,-
63627.000,-98.000,-
74224.840,-98.000,-
84824.840,-98.000,-
95424.840,-98.000,-
106024.840,-98.000,-